Ma már, Én meghaltam,

Az életbe fulladtam.

Hangzik: „Heil Hitler!”

Kinek, s mivel? Az Életet:

„Miért akarjátok megölni Istent?”

Itt e helyen, ahol

A kérdés mindig válaszol.

A kérdés, mely további kérdéseket vázol.

Félsz? Itt, hol a sas mindig vigyáz rád,

Ahol minden szív megszakad,

S egy más kereszt uralja a hatalmat?

Itt már csak a hangokban van élet,

Melyek a sírok felett élnek,

A kétségbeesésben.

Lelkek, melyek minden kérdésre felelnek,

Hogy a szebb élet el ne múljon végleg.

Kérlek! Feledtesd el a velem a gonoszat, a múltat,

Hogy az új élet fakadhasson Rólad.

Ahogy Ősatyáink tették az évezredek során,

Melyet leromboltunk a kárhozat porán.

A hitet is elvesztegették,

A világba kergették,

Mert Őt, sose szerették.

Nem hiába mondtuk: „Kérlek, ne hagyj minket elveszni,

Ne hagyd, hogy ne akarjunk Benned hinni,

Hiszen a végén úgy is Hozzád akarunk kerülni!”

Segíts, hogy ne legyen már bánat,

Csak legyünk boldogok s vidámak,

Tegyük meg, amit mindannyian kívánnak.

Kárhozat, alázat - „Ne bánts!”

Ránts le, ránts le a mélybe, ha kell,

Hisz már a szeretetre se vagyunk méltóak.

Mert ki szeretne ilyet, melyet még látni se látnak,

Csak tipornak, sújtanak és aláznak.

Hova bújjunk, hova rejtsük el magunkat?

Mint az űzött vad, ki menekül,

Mint a kiszáradt patak,

Melyet még jobban kiapasztanának.

Borítsd ránk a szemfödelet,

Hogy végleg elmúlhassunk,

Ahogy TE akartad.

Majd kívánj nekünk jót, s rosszat,

Mert ilyenek vagyunk mi lengyelek,

Kikben a hit sosem halt meg.

Miről szól a vers?

A lengyelek a náci Németország uralma alatt sem veszítették el hitüket. Azok a borzalmak, melyeket átéltek a XX. század közepén, még azok se tudták elrendíteni őket Isten szeretete mellől, hanem ahogyan azt, a mai napig tapasztalhatjuk, megmaradt hatalmas hitük, mely nem csak egy lepel, hanem Jézus valósága.